2012. január 31., kedd

Barátaink, a rostok – (t)együnk az immunrendszerünkért és a jó emésztésért!

A rostok a növényeknek azon részei, melyek ehetők, de szervezetünk nem tudja megemészteni őket, s éppen ebben rejlik csodás voltuk: fogyasztásukkal nem viszünk be kalóriát (mondjuk ásványi anyagot és tápanyagot sem), ellenállnak az emésztő nedveknek a vastagbél teljes területén, ám az ott lakó baktériumok fermentálják a rostokat. A fermentálás során bélfunkciót javító anyagok keletkeznek, az ott kialakuló rövid szénláncú zsírsavak megakadályozzák a bélben a tumorok kialakulását. A rostok számos kóros anyagot megkötnek, így segítik a szervezet méregtelenítését, a szív-és érrendszeri betegségek kialakulását is megelőzik, hiszen csökkentik a vér koleszterin szintjét.

Fontos tulajdonságuk, hogy lassítják a szénhidrátok felszívódásának idejét, így segítik elkerülni a vércukor szint hirtelen változásait, így csökkentik az éhségérzetet, az inzulin termelődését, mely fontos szerepet játszik a fogyókúrában.

A diátázóknak az emésztés és méregtelenítés támogatása érdekében minimum napi  30-35 g élelmi rostot kellene bevinni, jó hír azonban, hogy ez nem is olyan nehezen megvalósítható:

A legjobb élelmi rostforrás a búzakorpa, mely 100 grammja 42,2 g rostot tartalmaz. Ha szénhidrát napon ügyelsz arra, hogy korpás péksütit fogyassz, máris meg van a szükséges mennyiség. A lista harmadik helyezettje a lenmag, negyedik a bab. …és itt jön az igazán jó hír: a kókuszreszelék az ötödik helyen áll az élelmi rost-gazdagsági listán, 100g fehérlő finomságban 23,5 g rost található.
Életemben összesen két emberrel találkoztam, aki nem szereti a kókuszt, ami nem rossz arány. Ebből a duóból Korcsolya barátnőm is megtért, amikor felvázoltam neki jótékony hatását, s lelkesen tolta be a kórházi ágyon a kókuszos szeletet:o)).

Az édesség imádóknak a kókuszon túl vannak még jó híreim: a mák is benne van a rost top 10-ben, de a zabkorpa és az aszalt őszibarack is.

A fentiek számomra sok örömteli konklúzióval bírnak:
  •       mákom van a kókusszal, mert mindkettőt imádom! :o))))
  •       az Uram a korpával kapott a péksüti fejlesztésben egy újabb inspirációt
  •       eddig nem bűn, hanem a szervezetemmel való jótett volt a mézes kókuszszelet nasi :o)


Kedveseim! Készítek egy rost mappát a FELHŐCSKE DE OKOSAN-ban, így a kifejezetten rostos ételekre is rá tudtok keresni majd a blogban.

Kellemes és egészséges ételeket kívánok!

Kicsiicsi!

2012. január 25., szerda

Karalábé főzelék – természetesen liszt nélkül!

Nagyon szeretjük a főzelékeket, persze mi is a lisztezett verzión nőttünk fel, ezeket Anya tudja tökéletesen készíteni. Valószínűleg a tudatalattim tiltakozik a lisztezés ellen, mert még soha nem sikerült olyan igazi, házi főzit készíteni. Liszt nélkül pedig minden OK! :o)

A Csillagánizsban volt részem egyszer egy isteni főzelékes estében, kaptam egy csomó jó ötletet, láttam praktikákat, s egyben meg is nyugodtan, mert kútfőből sem jártam olyan messze a tökéletes finomságtól.


A főzelékek a magas rosttartalmú zöldség alapjuk miatt jótékonyan hatnak az emésztésre, a keményítőnapokon igazi felfrissülést hozhatsz velük egész testednek.


A karalábé is megéri a pénzét. Túl azon, hogy isteni finom, a világ legegészségesebb ételei közé sorolják, azt gondolom, ez a tény nem közismert. A káposztacsalád büszke tagja, a brokkolihoz és kelbimbóhoz hasonlóan nagyon fontos fitokemikáliákat tartalmaz. Tele van C-vitaminnal, káliummal, nagyon magas a rosttartalma.

Nyersen szinte kötelező ropogtatni (ha van lehetőséged, mindenképpen válaszd a biót), de most lássunk egy ebédet belőle:

Hozzávalók:
1 fej közepes vöröshagyma
30 dkg krumpli
1 kg karalábé (elsőre automatikusan karabálét gépeltem, mint mindennek, ennek is van gyagyás neve nálunk J)
5 ek olívaolaj
kb. 1 liter zöldség alaplé



Elkészítés:
A hagymát meghámozom, apró darabokra vágom és lassú tűzön aranybarnára karamellizálom, ne süljön, csak szépen sárguljon.
Közben a karalábékat meghámozom, egyforma kockákra vágom, kb. másfél – két marékkal kiveszek belőle, ezt egy pici zöldség alaplében fogkeményre főzöm, még harsanós legyen…
A burgonyát is kockákra darabolom, s a maradék nyers karalábéval együtt az aranyló hagymára dobom, lassú tűzön összedinsztelem, majd felöntöm zöldség alaplével és puhára főzöm az egészet. Sóval, borssal fűszerezem az ételt, majd homogén krémmé turmixolom. A püré tetejére szórom a roppanósra főzött karalábé darabokat, s én még egy csipet szerecsendiót is reszelek a tetejére, de ez ízlés kérdésre.

A főtt karalábé hajlamos – a répához hasonlóan – nagyon édesnek ízleni, s ennek kompenzálására mi gazdagon fűszerezzük, de ez tényleg nagyon szubjektív, a lényeg, hogy olyan legyen, ahogyan Ti imádjátok, s egyetek belőle jó sokat! :o))

Kanalazás közben ne feledkezzünk meg a karalábé mellé komponált krumpli jótékony hatásáról sem, egészséges voltáról ide kattintva többet olvashatsz.

Jó étvágyat kívánunk!

2012. január 24., kedd

Tőkehal parmezán bundában


A halakkal nagy a bajom: imádom őket, HA! ropogósak, pirosra sültek, ha nem főttek és pároltak, ha bőrösek és roppan az a bizonyos bőr…  egyébként hagyjanak engem békén velük…
Na jó, a főtt halra is van egyetlen kivételem: az Apukám halászleve - az mennyei! Egyszer, ha végre rá bírom venni, leírjuk Nektek a VARÁZST, mert bizti van benne valami mágia (azt meg lehet, hogy Anyukám teszi bele J), egy leves csak úgy, nem lehet ilyen mennyei… :o) Bár azt is megfigyeltem, hogy ha a halászlében van belsőség – már pedig miattam mindig úszik bele rendesen -, akkor szívesebben szedem azt tányéromra, mint a halat…






…de a tegnap este!!!!!! Az hihetetlen volt! Volt otthon tőkehal filé, szigorúan tartósítószer-mentes (Mondjuk hogy a mirelit halfiléhez miért kell még tartósítószer, azt el sem tudom képzelni – bolond világ ez kérem!), abból készített nekem az Uram csodát… egy egyszerű, ám 10-ből, 15 pontosra értékelhető halcsodát, éppen úgy, ahogyan én szeretem!


Hozzávalók:
20 dkg parmezán sajt
1 nagyobb tőkehal filé (tartósítószer-mentes!)
1 tojás
2 kanál tönköly, vagy durum liszt
só, bors
3-4 kanál olívaolaj a sütéshez

A mirelit halfilét kiolvasztotta, lemosta, s papírtörlő kendővel szárazra törölgette.
A lisztet egy nagy tányérba tette, utána egy másik tányérban felverte egy kis sóval a tojást, majd a következő tányérba a reszelt parmezánt öntötte. Igen, ez kísértetiesen hasonlít a rántott halszelethez, csakhogy a zsemlemorzsa helyett a zamatos parmezán került, mely a mennyekbe repítette a bundát.
A szárazra törölt halszeletet a lisztbe forgatta, majd a tojásba merítette alaposan, majd vastagon parmezánba öltöztette. A forróra hevített olívaolajon néhány perc alatt aranyra sütötte a haluci mindkét oldalát…  Frissen őrölt borssal fűszerezte a kész szeletet.

Házi, sózott joghurttal meglocsolt, szeletelt édeskömény gumóval abbahagyhatatlannak tűnt az étel…
Melegen ajánlom mindenkinek, aki hisz a csodákban mert ez AZ! :o)))

Köszi Vargad az élményt…
….csak az a torna ne jött volna rögtön utána… :o))))))))

Mézes, sült alma – a téli kedvenc


Igen, tudom... nálunk ennek a finomságnak „varázsa” van, nekem könnyű lelkesedni érte: téli estéken a cserépkályha sütőjében készítem ezt az ételt, hihetetlen hangulata van a ropogó tűznek, a fahéjas alma illatnak, s a pihe-puha takarónak a nagy kanapén…






Az előkészítés 10 perc, ha fél órával korábban kelsz reggel, egy jól záródó dobozban ebédre még langyos finomságod lehet.

Hozzávalók:
4 szem piros, savanyú, ropogós alma (he lehet, akkor bio)
4 szem dió
½ tk frissen facsart citromlé
4 ek méz (én ehhez Bolyki ámorakácot, vagy hársat használok, ezek nagyon zamatosak)
egy csipet fahéj, ha kedved tartja

Az elkészítés tényleg nagyon ergyszerű:
Az almákat kettévágod, meghámozod őket (ha olyan ügyes vagy, hogy bioalmát szereztél be, akkor még a héja is maradhat), a magházukat kivágod, s helyükre fél diót teszel, egy-egy teáskanál citromos mézzel megöntözöd őket. Egy nagy tálba sorakoztatod a szépségeket, sütőben, közepes lángon, húsz perc alatt kész is a mennyei édesség. …és ha igazán finomat szeretnél, akkor egy csipet fahéjat is szórhatsz a tetejükbe… 

Az alma zseniális voltáról  a blogomon találsz egy hosszabb bejegyzést, de ide kattintva máris olvashatod.

Egy jó tanács gyüminapra: mindig legyen nálatok egy adag pisztácia, vagy sózott mandula, pörkölt mogyoró, hogy legyen mihez nyúlni, amikor a gyümölcsöt már látni sem bírod, s a csillagokat lehoznád egy falat sós ételért. Kitartás!!! Megéri!!! :o)

2012. január 23., hétfő

Rozmaringos sült krumpli

Imádom a krumplit!!!!! … sokkal jövök neki: Anya hónapok óta egyetlen szem vízhajtót nem szed, a szétcsúszott térdemből a felgyülemlett víz 2 nap krumplikúrával egyetlen szem gyógyszer nélkül illant el… hihetetlen csodaszer, és szegény kis göböcskék csak a leszúrást kapják mostanában: meki krumpli, meg zsír, meg a bűnös csipsz… én sajnálom őket, ennél sokkal többre érdemesek! Éljen a krumpliforradalom!!!J


Néhány érv a keményítős bogyók mellett:
A krumpli tele van ásványi anyagokkal, a fent említett vízhajtó hatását káliumtartalmának köszönheti. A burgonya, szintén a kálium jótékony hatásával segíti a vese működését, csökkenti a vér húgysav szintjét, és kiváló hatással van a szívműködésre is. Foszforsói pedig az idegrendszert erősítik. A-, B-, és C-vitamin tartalma pedig már csak a hab a tortán J.
A krumpli hatékonyan tisztítja a bélrendszert, a lerakódott mérgező anyagokat ballasztanyagai segítségével söpri ki.

…és ha már tiszta vagy belül, szépítsd megad kívül is a csudabogyókkal:
reszelj le krumplit, s csak tedd a szemed körüli duzzanatra – pikk-pakk lehúzza és ráadásul selymessé is teszi a bőrt.

A fenti kis bekezdés csak ízelítő a krumplidicshimnuszból :-), nem csigázlak tovább, jöjjön az egyik kedvenc krumpli hamink. Ezt a receptet egy Jamie Oliver könyvben találtuk meg, csak úgy by the way egy citromos, sült csirke mellet bújt meg.

Hozzávalók:
1 kg krumpli (persze ha lehet, legyen ez is bio!)
1 citrom (ez is legyen bio és nagyon-nagyon alaposan megmosott)
2 ág rozmaring
kb. 3 ek olívaolaj
2 tk só
bors
5 gerezd fokhagyma



Egy fazék vizet 1 tk sóval ízesítek, majd ha forr, beleteszem a meghámozott, négybe vágott krumplikat, az egész citromot és a fokhagymát. Puhára főzzük a darabokat, leszűröm egy nagy szitában, alaposan lecsepegtetem, majd visszaöntöm a főző fazékba, melyben jól összerázom, ennek az a célja, hogy krémes krumplipürészerűség morzsolódjon le a darabokról.  Egy tepsit kikenek az olívaolajjal, beleöntöm a krumplit, a rozmaring ágat és a főtt fokhagymát is, sózom, borsozom és tepsiben ropogósra, fincsipirosra sütöm.

Céklasalátával, friss salátákkal zseniálisan finom és egyszerű ebéd, vagy vacsora!!! próbáljátok ki! :o)

2012. január 18., szerda

Müzli házilag

Gyümölcsnapon és éhes gyümölcsös délelőttökön gyakran elcsábultam egy-egy bolti müzliszeletre… hihetetlen jellemnek éreztem magam, amikor az útközben rám törő éhség ellen nem péksütit, hanem egy müzliszeletet vettem a benzinkúton, vagy a kis közértben. Aztán olvasgattam, ingattam a fejem, hiszen mégis csak aroma, cukor, meg mindenféle, bőven elkerülhető adalékanyag volt az összetevők listájában.
 Aztán jött egy River Cottage Every Day epizód, melyben az orromra koppintott Hue és barátiköre: bizony a müzliszelet könnyűszerrel elkészíthető odahaza is, és olyan lesz, amilyennek Te szereted, ellenőrzött összetevőkből… íme az én verzióm,  kedvenc hozzávalóimból:

25 dkg kókusz zsír, vagy margarin
30 dkg méz (Én ebbe Bolyki vegyesvirágot, vagy repcét teszek)
25 dkg darabos földimogyoró vaj ( recept itt) 
2 narancs héja
2 citrom héja
40 dkg zabpehely
10 dkg kókuszreszelék
10 dkg aszalt meggy
10 dkg napraforgó mag
10 dkg aszalt ribizli, vagy aszalt áfonya

Az elkészítés pedig pofon egyszerű:

A zsiradékot, a mézet a földimogyoró vajat, a narancs- és citrom héjat, gőz fölött egy tálban összeolvasztom és homogénre keverem. De nem forralom, csak lassan, szépen megolvasztom, hogy az ásványi anyagokat ne nyírjam ki az alapanyagokból. Ha felolvadt , akkor elkeverem a masszát a magokkal, sütőpapírral bélelt kis tepsibe egyengetem, és előmelegített sütőben, kb. 180 C-on , aranybarnára sütöm.
Megvárom míg kihűl, aztán hamm! - jöhet az egészséges energiabomba csinos kis szeletekben…
Mindennél fontosabb, hogy ez a recept is akkor jó, ha tökéletesen megfelel a Te elképzeléseidnek, tegyél bele olyan magvakat, olyan aszalt gyümölcsöket, melyeket jónak látsz. Csinálhatsz trópusit aszalt ananásszal, kókusszal, aszalt mangóval, papajával, vagy diós-mogyorós verziót a hagyományosabb ízekért. De ha emésztési problémáid vannak, keverj bele bátran lenmagot is… A lényeg, hogy a 40 dkg zabpehely alap maradjon, a másik 40 dkg összetevővel játszhatsz szabadon.

2012. január 15., vasárnap

Mogyoróvaj

Nagyon szeretjük a gyümölcsös müzlit, Dani nasinak, én gyümölcsnapi reggeli bombának szeretem, de reggelire is tökéletes…
…csak amikor az egészségesnek hitt meggyes szeletből süvít az aroma íze, amikor tele van cukorral, és színezékkel, akkor meginog egy percre az ember: amit eddig az egészsége megóvása érdekében a fehérlisztes péksüti helyett vett le a polcról a benzinkúton, az mégsem olyan százas?!



Az egész mogyoróvaj história nálunk egy River Cottage - Every Day résszel kezdődött, melyben – ha jól emlékszem, Tim – egy házi müzliszeletet készített, és ennek egyik alap összetevője éppen a mogyoróvaj volt. Régebben én is nagyon szerettem kaláccsal a piros kupakos, sózott, bolti verziót, de ha már a müzliszelet házi lesz, akkor csináljuk jól, s legyen minden ellenőrzött minőségű benne…
…és hogy ez ennyire egyszerű, az megdöbbentett, nyugodtan vágjatok bele, csak egy jó daráló, vagy turmix gép kérdése az egész.

Hozzávalók:
50 dkg sózatlan, hántolt földimogyoró (ha lehet, akkor legyen bio)
4 ek olaj (ez lehet mogyoróolaj, de repce, vagy bármely hidegen sajtolt, semleges ízű olaj tökéletesen megfelel)
1 ek termelői méz (én ehhez a recepthez Bolyki repcemézet használok általában, de vegyesvirággal, akáccal is tökéletes)
1 kk só


Elkészítése:
A mogyorót egy nagy serpenyőbe öntöm és nagyon lassú tűzön, nagyon alaposan kevergetve zsiradék hozzáadása nélkül megpirítom. Tényleg fontos, hogy alacsony lángon pirítsd, mert azonnal sötétre barnulnak a sárga magvacskák. Ügyelj rá, hogy ha késznek is ítélted a sütést és elzártad a tüzet a serpenyő alatt, az edény melegétől tovább pirulnak a szemek, tehát a teljes kihűlésig kevergetned kell, vagy öntsd át rögtön a turmixoló edénybe/darálóba, hogy ne kapja tovább a hőt.

A megpirult magvakat 2 evőkanál olajjal, a sóval és a mézzel durvára daráljuk, az egyharmadát kiveszem, majd a többit a maradék 2 evőkanál olajjal krémessé turmixoljuk. Ha kész az alap paszta, akkor korábban kivett darabos részt hozzákeverem… Mi darabosan szeretjük ezt a finomságot, de nyugodtan késztheted az egészet egyben, krémesre, attól függően, hogy Te mire szeretnéd használni.
Csatos üvegben a hűtőben tárolom, kaláccsal, sütiben álomfinom, a házi müzliszelethez elengedhetetlen… 

DE! Éppen a frissen elkészült kencét eszegettem tönköly kenyérrel és lilahagyma lekvárral és a Titkok a tányérodon című műsort néztük, melyben a tele arcomba dörgölték, hogy 12 szem makadám dió energiatartalmát egy óra futópaddal tudsz ledolgozni… No itt álltam meg a második szelet mogyoróvajas kenyérrel! Bármennyire is egészséges és ellenőrzött amit készítettünk, olyan őrült energiatartalma van, amit még szénhidrát napon sem vihetünk túlzásba, csak annyit vihetünk be, amennyit le is fogunk dolgozni. A kalóriaguru számítása szerint 100 g mogyoróvaj 625 kcal-át tartalmaz, meg még hozzá a kenyér, vagy kalács… Szóval, ha nem vigyázunk, két szelet fincsiséggel észrevétlenül becsúszik az egész napi kalóriaszükséglet. Ez nekem is nagy tanulság volt, érdemes volt egy kicsit utánanézni…

2012. január 12., csütörtök

Lilahagyma lekvár


Anyukám valami főzős TV műsorban látta, hogy kishazánk valamelyik nagy celebje lilahagyma lekvárt készített, s kérte, hogy nézzem meg a neten, hogyan készül… Bediktáltam telefonon Anyának a receptet, de magam jó ideig nem próbáltam ki…

...aztán egyszer csak – a szokásos, azonnal kell valami pikáns érzés rámtörésekor – eszembe jutott, hogy csak meg kellene próbálni, mit tud ez a racept… és jött a lepetés: hihetetlenül egyszerű és még hihetetlenebbül finom ez a kis kencefice, mert hát lekvárnak max akkor nevezném, ha kiturmixolnánk… azt is kipróbálom majd egyszer, s beszámolok róla, milyen is lett az állaga.





Hozzávalók:
4 evőkanál méz (ehhez Bolyki vegyesvirág mézet használtunk)
4 fej lilahagyma (kb, 40 dkg)
1 dl vörösbor
2 ek balzsamecet
2 ek olívaolaj
bors
1 csipet fahéj
1 babérlevél
1 csipet őrölt szegfűszeg

A mézet lassú tűzön, egy serpenyőben karamellizálom, majd rádobom az apróra vágott hagymát, egy löttyintésnyi olívaolajjal meglocsolom, felöntöm a borral, hozzáadom a fűszereket, s lassú tűzön puhára párolom. Addig főzöm, míg a leve el nem tűnik… kiforrázott üvegben nagyon sokáig eltartható, de felhasználás előtt érdemes legalább 24 órát állni hagyni, hogy minden íz szuperül összeérjen benne.
Ez egy alaprecept, őszintén nem  is tudom, hogy már hol bukkantam rá anno… de mint minden ételnél, itt is hangsúlyoznom kell, hogy ez akkor lesz tökéletes, ha Te annak érzed! Nyugodtan tegyél a fűszerekből többet-kevesebbet, a lényeg, hogy legyen jó pikáns, hiszen ez csak egy apró csavar lesz a főétel mellett, az a dolga, hogy megdobja azt!

A hummusszal és a pitával muszáj kipróbálni, de ajánlom sültekhez is, én például sült kacsához imádom! :o)

Ha tudjátok a trükköt, hogy hogyan lehet megúszni a zokogást hagyma darabolás közben, kérlek osszátok meg velünk! …nekem egy módszert sikerült mindössze kitalálnom, hogy elkerüljem a sírást: megkérem Vargadét, hogy ő darabolja össze a hagymát! :o)))))))))

Tönköly pita – a la Vargad

Nálunk a konyhában is komoly munkamegosztás van: a máj, a hal, a keltek Dani reszortjai, így az ő specialitását tolmácsolom most Felétek:
A tönkölybúza nagy kedvenc nálunk, természetesen a bio verziót használjuk akár teljes kiőrlésű, akár a fehér verzióról legyen szó. 
A tönkölybúza a legősibb gabonafajta, de sajnos nem bánt vele az emberiség méltányosan, pedig magas ásványi anyag és vitamin tartalma miatt az egyik legértékesebb gabonafajtánk. Össz tömegének körülbelül a 20%-a fehérje, kedvez a szerotonin termelésnek, így valóban jó kedvre derít. Majdnem minden B-vitamin megtalálható benne, mely tulajdonság szintén az idegrendszer működését támogatja. Kalcium-, magnézium-, foszfor- és szeléntartalma számottevő, a gabonamagokra jellemző érték nyolcszorosa is lehet, réz-, vas-, mangán- és cinktartalma meghaladja a búzáét… 
...és akkor jöjjön a recept, hiszen érv nem is kell több emellett a csudanövény mellett J

A pita hozzávalói:
30 dkg teljes kiőrlésű, bio tönkölyliszt
20 dkg fehér, bio tönkölyliszt
3,5 dl langyos víz
3 el olaj
25 g friss élesztő
1 tk méz (mi Bolyki repcemézet szoktunk beletenni)
2 tk só


A pita elkészítése (nagy szerencséje a világnak, hogy Vargad nem akart soha tanár lenni, ember legyen a talpán, aki a félszavakból megérti, mit is szeretne, de én szép, egész mondatokat gyúrtam Nektek mondandójából, ha már a tésztához úgy sem értek igazán J):



Egy tálba beletesszük a lisztet, a sót, belemorzsoljuk az élesztőt, hozzákeverjük az olajat, majd a víz 2/3 részét. Ezt el kezdjük összekeverni, Vargad ezt a robotgép dagasztó karjával szokta csináltatni J.

A maradék vizet apránként adagoljuk hozzá, könnyű, légy tésztát kell hogy kapjunk, de még ne legyen folyós. Nem feltétlenül kell az összes vizet hozzátenni, ahogy az adott liszt kívánja. Ezt a tésztát legalább 10 percig dagasztjuk, majd megkenjük körbe a tésztát olajjal, s letakarva meleg helyen, egy óráig kelesztjük. Ekkor már be kell kapcsolni a sütőt maximális hőmérsékletre, hogy amikorra elkészül a tészta már jó meleg legyen, a sütőlap is melegedjen át rendesen. 

Lisztezett deszkán újra gyúrjuk a tésztát, 8 részre vágjuk, s kis cipócskákat formázunk a darabokból, majd kb. 1 cm vastag korongokat nyújtunk a cipókból. A sütőlapot vékonyan megszórjuk liszttel, vagy leterítjük sütőpapírral, s a tésztácskákat 2-3 cm-es távolságban rátesszük. Kb. 240 C-on (8-as fokozat), 7-10 perc alatt készre sütjük a finomságokat.
Mehet rá a hummusz, a leki, de vajas-mézesen is mennyei :o)))

Hummusz házi hagymalekvárral – szénhidrát napi, arab ínyencség


Imádom a sárgásan aranyló, arab hummuszt, de mint minden, ez is úgy a tuti, ha itthon készítem, ha tudom, hogy mi kerül bele, ha mindenből annyi van benne, ahogy a mi ízlelőbimbóink azt megkívánják…

A hummusz neve alapvetően csicseriborsót jelent, összetevőinek köszönhetően hihetetlenül jó fehérje-forrás, így a vegetáriánusoknak kiemelten ajánlott felvenni a heti menüre. A teljes kiőrlésű tönkölyliszttel készített pitával pedig a lehető legegészségesebb szénhidrát kombináció, hiszen minden eleme lassan felszívódó szénhidrát, tehát cukorbetegek is fogyaszthatják, persze csak módjával….és szörnyen laktató…






A Wikipedián az alábbiakat találtam ásványi anyag tartalmáról: „sok kalciumot, magnéziumot, cinket, vasat, mangánt, rezet és E valamit B vitaminokat tartalmaz. Rosttartalma is jelentős. Mind a csicseriborsó mind pedig a szezámmag előnyös hatással van a vér koleszterin-és lipidszintjére, rostjaik pedig segíthetnek megelőzni a cukorbetegséget. A szezámolaj egyes összetevői (lignánok) hatékonynak bizonyultak egyes rákfajták megelőzésében sőt kezelésében is.”.
Szóval nem csak az íze, a jótékony hatása is kötelezővé teszi fogyasztását!
Az elkészítése nagyon egyszerű, egyetlen macera van vele, az előző napi borsóáztatás, minden más gyerekjáték.


Hozzávalók:
50 dkg csicseriborsó (persze ha lehet, ez is legyen bio!)
1 citrom leve
2 gerezd fokhagyma
2 ek tahini
olívaolaj




Legalább egy éjszakára hideg vízbe áztatom a csicseriborsót, de jó nagy tálba kell tenni, mert ahogyan a szemecskék magukba szívják a vizet, megduzzadnak, nálunk első alkalommal még a mézes csuporban is volt két szem belőle – valószínűleg éjjel bulit is rendeztek a konyhapulton -.

A beáztatott magvakat átmosom friss vízzel, majd puhára főzöm. A puhaság teszt becsapós, csak kevergetéssel nem tudod megítélni, hogy megfőttek-e már a magok, éppen olyan hangjuk van, mintha tök nyersek lennének, a legbiztosabb teszt, ha kettéharapsz egyet…

A főtt borsót, a tahinivel, a megpucolt, nagyobb darabokra vágott fokhagymával, a citromlével az olívaolajjal és a sóval krémmé turmixoljuk… Azért nem írok pontos olívaolaj mennyiséget, mert szerintem nincs szentírás ebben a kérdésben: függ a borsó minőségétől, az áztatási időtől, a Holdkeltétől és a Napnyugtától J, hogy mennyi olaj kell a krémességhez, Ti ezt menet közben biztosan látni fogjátok… aztán már kenhető is…
Dani-féle teljes kiőrlésű pitával mennyei, de pirítós kenyérrel is tökéletes… nekem kell hozzá valami pikáns kiegészítő, így vagy chutney, vagy lilahagymalekvár mindig kerül mellé a tányérra.

A tönköly pita, a tahini és a lilahagyma lekvár receptjét - a nevükre kattintva - szintén megtalálod a blogon, így minden finomságot házilag el tudsz készíteni.

Kellemes szénhidrát napot!

2012. január 10., kedd

Cukkinis tészta – a la Vargad


Tavaly tavasszal biokertészkedésbe kezdtünk. A babon kívül minden zöldség és gyümölcs jól teljesített a kezünk alatt, s volt olyan növény, ami minden elképzelésünket felülmúlta. Kicsit túllőttünk a célon a cukkini vetéssel, bőven elláttuk a Családot, a Barátokat, de nyár végén már a Szomszéd lovai is cukkinit ropogtattak :o). 


Ez a tökféle nem igazán közkedvelt növény, talán még nem tudott rövid élete során szervesen beépülni a gasztrokultúrába, pedig állandóan diétázó világunkban komoly szerepe lehet. Alacsony energiatartalma miatt bármely fogyókúrában megállja a helyét (mindössze 32 kcal /100 g), kevés zsiradékot tartalmaz, ásványi anyag tartalma vetekszik a spárgatökével, s kifejezetten jótékony hatással van a magas vérnyomásra is.



A grillezett, a töltött, a rakott cukkini, a töklecsó, a tökfőzelék a nyár vége felé már nagyon uncsi volt, így Dani újabb fincsiség után kutakodott, és tényleg nagyon egyszerűen elkészíthető tésztaételre lelt, amit aztán pasisan fel is turbózott. Próbáljátok ki, hiszen szénhidrát napon sem jó korlátlanul bevinni nagy mennyiségű kalóriát, megnyugtató dolog a tésztát valami igazán bűntelen feltéttel megbolondítani. 

Hozzávalók:
½ kg bio tönköly spagetti (pennével is tökéletes!)
5 db zsenge, baby cukkini
2-3 vékony szelet füstölt, húsos szalonna (csak hogy egy kicsit megbolondítsuk az ízét)
1 gerezd fokhagyma
5 nagy evőkanál olívaolaj
frissen őrölt bors (mi háromszínűt őröltünk rá)
két csipet kakukkfű

Az elkészítés tényleg nagyon egyszerű:
Meghámozzuk a cukkiniket, s kb. 2*1 cm-es szeletekre szeljük. Felhevítjük egy serpenyőben az olívaolajat, megpirítjuk benne a szalonnát (ezt nem szoktuk feldarabolni, mert szénhidrátnapra nem dukál, így Dani szokta egyben a tányérjára kapni), rádobjuk a durvára vágott fokhagymát, majd ha az is megpirult, hozzátesszük a cukkini kockákat. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a kakukkfüvet és puhára pároljuk. Ha kész, a kifőzött, kis olívaolajjal megszentelt tésztára halmozzuk… Egy leheletnyi parmezánnal megszórhatjuk, de olyan kevéssel, hogy a lélek és az ízlelőbimbók észrevegyék, de a gyomorba már le se érjen :o)))).

Ha még szeretnétek fokozni az élvezetet, egy kis pesztóval, vagy pirított tökvirággal feldobhatjátok. Nekem ehhez egy kis friss, ecetes saláta is elkél, csak hogy megemelje az ízeket :o).

Jó étvágyat kívánunk hozzá!

Lazac – a szívünk egészségéért

A lazac az egyik legkedveltebb halfajta a világon, gyönyörű, ízletes húsa még azokat is kísértésbe ejti, akik egyébként nem nagy halkedvelők.


Általánosságban elmondható, hogy a halak egyik legfontosabb fehérjeforrásaink, az ízletes húsban található többszörösen telítetlen zsírsavak pedig védenek a koszorúér-betegség ellen, csökkentik az érelmeszesedés kockázatát, a szívritmuszavarra is jótékony hatással vannak…

A lazac húsa azonban még egy fontos összetevővel bír: a hús jellegzetes színét adó anyag az astaxantin bizonyítottan csökkenti a szívinfarktus esélyét, hetente egy lazac étek és máris jobban állod a XXI. század sarát! :o)



A lazacot elkészíteni is nagyon egyszerű, kár lenne nem felvenni a mindennapi ételeink sorába.

Hozzávalók:
lazacfilé
bors
néhány kanál olívaolaj

A filéket megmossuk és papír-törlőkendővel szárazra töröljük. Sót és háromszínű borsot szoktunk ráőrölni, majd egy kevés olívaolajat forrósítunk serpenyőben, a bőrével lefelé beletesszük a halat. 

Amint a serpenyőbe teszed, a lazac bőre el kezd összezsugorodni, de nem kell megijedni, csak le kell nyomni egy fakanállal, így nem púposodik fel. 




Közepes lángon, néhány perc alatt készre sül az egyik oldala, s ha kifehéredik a hús széle, akkor megfordítod és a másik felét is készre sütöd.
Friss salátával, citrommal lecsepegtetve mennyei és verhetetlenül egészséges fehérje vacsora…

2012. január 9., hétfő

Tahini – szezámpaszta hummuszhoz

Első céklahummuszomhoz csak úgy megsaccoltam, mi is lehet az
a szezámkrém, ám a tegnapelőtti csicseriborsó hummuszhoz már tudományosabb alapot készítettem. Túl azon, hogy ez az arab paszta
a hummuszok elengedhetetlen alapja, nagyon egészséges is.




Elkészítése nagyon egyszerű, egy kis tégelyben hetekig eláll a hűtőben, s mindenféle zöldséges kenyőce alapjául használhatod.
Vízzel, citromlével, sok fokhagymával és egy kis sóval pikánsra ízesítve szószt is készíthetsz belőle husik mellé, salátákhoz kiváló kiegészítő.



A tahini legfőbb összetevője a szezámmag, mely gazdag rostforrás, és olyan fontos ásványi anyagok is megtalálhatók benne mint a réz, magnézium, kalcium, cink és B1 vitamin.

Egyes kutatások szerint a nagyon jó hatással van a szív-és érrendszeri betegségekre.









Hozzávalók:
100 g szezámmag
2 gerezd fokhagyma
egy csipet só
2 ek olivaolaj
0,5 dl víz


A szezámmagot lassú tűzön zsiradék nélkül aranybarnára pirítom, majd ledaráljuk. Én a kis elektromos kávédarálón szoktam elkészíteni, tökéletes hozzá. A fokhagymát megtisztítom, és nagyobb darabokra vágom, majd összeturmixolom az olívaolajjal, a vízzel, fokhagymával és a sóval.  Hűtőben néhány hétig eláll, de érdemes azonnal csodahumuszt készíteni belőle :o).

















A hummusz receptjét is megtalálod a következő bejegyzésben…
Kellemes főzőcskézést! 

Csilis gyümölcssaláta – a la Vargad


Hosszúra sikerült a legutóbbi munkanap, s ha feszült vagyok, akkor a gyümölcsnap maga a gyötrelem. Tudja ezt Kedvesem is, így hét óra tájban egy szépséges gyümisali fotó landolt a mail boxomban…
Rögtön helyre állt a rend a lelkemben: van aki imád, van akinek fontos, hogy boldog legyek, van, aki olyannak fogad el, amilyen vagyok, s van, aki hazavár… Mi a fenét akarok még az élettől? Enyém a világ legnagyobb kincse, minden más csak múló nehézség, semmi több…
…lecsaptam a laptopot –  Ídi, termélszetesen ez költői túlzás, óvatosan lecsuktam, semmi baja nem lett! :o) -, autóba pattantam, s irány haza... a kapuban ülve várt Perec, Zsömi a kapun belül rohangált le s fel örömében, még Artúr és Merlin cica is hazajött a tiszteletemre. Bent ropogott a cserépkályhában a tűz, Leske cica a kanapén dorombolt, miközben tálcán kaptam a salátát…
…és a csoda csak most jött… az uncsi gyümisali most gasztro költeménnyé lépett elő:

házi mandula Erzsike nénitől, bio narancs, bio alma, bio mazsola, bio mogyoró, és rajta valami hihetetlenül finom lé.
Én vizet szoktam forralni, kicsit összefőzöm egész szegfűszeggel, egész fahéjjal (ha őrölttel csinálod, akkor mocsárszínű lesz), langyosra hűlt, Bolyki repce-, vagy ámorakác mézzel édesítem, frissen facsart citromot öntök hozzá, így a gyümölcsök nem barnulnak meg és meg van a napi C-vitamin adag is. Ezzel nyakon öntöm a nagyra szelt gyümölcs darabokat, s egy fél órára állni hagyom. 

Így is nagyon szerettem, de most valami más is került a lébe: mint megtudtam, Dani a fahéj és a szegfűszeg mellé egy kicsi, szárítótt csilit is belefőzött… és így megszületett a mennyek gyümölcssalija! Próbáljátok ki, hihetetlen élvezet! Reggel, munkába indulás előtt tíz perc alatt összedobható a fincsiség, s mire beérek, össze is érik a dobozban, 11-ig meg van a reggeli majszolásom…

Köszönöm Kedves a fincsi ötletet és szép estét, perfect volt!