2012. január 10., kedd

Cukkinis tészta – a la Vargad


Tavaly tavasszal biokertészkedésbe kezdtünk. A babon kívül minden zöldség és gyümölcs jól teljesített a kezünk alatt, s volt olyan növény, ami minden elképzelésünket felülmúlta. Kicsit túllőttünk a célon a cukkini vetéssel, bőven elláttuk a Családot, a Barátokat, de nyár végén már a Szomszéd lovai is cukkinit ropogtattak :o). 


Ez a tökféle nem igazán közkedvelt növény, talán még nem tudott rövid élete során szervesen beépülni a gasztrokultúrába, pedig állandóan diétázó világunkban komoly szerepe lehet. Alacsony energiatartalma miatt bármely fogyókúrában megállja a helyét (mindössze 32 kcal /100 g), kevés zsiradékot tartalmaz, ásványi anyag tartalma vetekszik a spárgatökével, s kifejezetten jótékony hatással van a magas vérnyomásra is.



A grillezett, a töltött, a rakott cukkini, a töklecsó, a tökfőzelék a nyár vége felé már nagyon uncsi volt, így Dani újabb fincsiség után kutakodott, és tényleg nagyon egyszerűen elkészíthető tésztaételre lelt, amit aztán pasisan fel is turbózott. Próbáljátok ki, hiszen szénhidrát napon sem jó korlátlanul bevinni nagy mennyiségű kalóriát, megnyugtató dolog a tésztát valami igazán bűntelen feltéttel megbolondítani. 

Hozzávalók:
½ kg bio tönköly spagetti (pennével is tökéletes!)
5 db zsenge, baby cukkini
2-3 vékony szelet füstölt, húsos szalonna (csak hogy egy kicsit megbolondítsuk az ízét)
1 gerezd fokhagyma
5 nagy evőkanál olívaolaj
frissen őrölt bors (mi háromszínűt őröltünk rá)
két csipet kakukkfű

Az elkészítés tényleg nagyon egyszerű:
Meghámozzuk a cukkiniket, s kb. 2*1 cm-es szeletekre szeljük. Felhevítjük egy serpenyőben az olívaolajat, megpirítjuk benne a szalonnát (ezt nem szoktuk feldarabolni, mert szénhidrátnapra nem dukál, így Dani szokta egyben a tányérjára kapni), rádobjuk a durvára vágott fokhagymát, majd ha az is megpirult, hozzátesszük a cukkini kockákat. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a kakukkfüvet és puhára pároljuk. Ha kész, a kifőzött, kis olívaolajjal megszentelt tésztára halmozzuk… Egy leheletnyi parmezánnal megszórhatjuk, de olyan kevéssel, hogy a lélek és az ízlelőbimbók észrevegyék, de a gyomorba már le se érjen :o)))).

Ha még szeretnétek fokozni az élvezetet, egy kis pesztóval, vagy pirított tökvirággal feldobhatjátok. Nekem ehhez egy kis friss, ecetes saláta is elkél, csak hogy megemelje az ízeket :o).

Jó étvágyat kívánunk hozzá!

3 megjegyzés:

  1. Ezt egyszer szívesen megkóstolnám... :)

    VálaszTörlés
  2. Tele van a fagyó cukkinivel, ha abból jó, akkor a legközelebbi szénhidrát ebédet bevállalom! :o))) Nem lesz ilyen szép, de majd csukott szemmel esszük :o)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bármilyenből!!! Vállalom nyitott szemmel is ;-))))

      Törlés